Évnév



Az évnév az ókori mezopotámiai időszámítás jellegzetes fogalma, egy adott év neve, az előző évben történt – ez az, amit egy adott évben már biztosan lehet tudni – legfontosabbnak vélt esemény alapján. Az évek egymásutániságát rendszerint onnan tudjuk, hogy ezeket az évneveket az uralkodók rendszerint megörökítették egy évlistán, amelyek tehát így relatív naptárul szolgálnak. Abszolút időszámítás, mint amilyen pl. a Gergely-naptár, amelyik egy rögzített időponttól számolja az éveket, nem létezett.

Egy-egy dokumentumon keltezésként az adott év neve szerepelt, ami önmagában nem mondja meg nekünk, mikor is történt az esemény, azt csak akkor tudjuk, ha ismerjük az évnevek egymásutáni sorrendjét valahonnan. Szerencsés esetben egy évlistáról, egyébként pedig esetenkénti utalásokról, amikor visszautalnak az előző évre a nevével együtt, és ebből fel tudjuk építeni a listát.

Amikor egy uralkodó meghalt, az az ő utolsó uralkodási éve volt, az ő egy tettéről kapta a nevét. Az új uralkodót rendszerint az újévi templomi szertartás keretében iktatták be, ekkor kezdődött az ő első éve, ami rendszerint az ő trónra lépéséről kapta nevét (pl. Hammurapi király lett).

Az évnévadás az Akkád Birodalom idején jött szokásba, és a kassúk idejéig tartott, amikor az évnevekről áttértek az uralkodónkénti évszámozásra.

Hammurapi évnevei


Hammurapi az Óbabiloni Birodalom alapítója volt, az ő évneveit ismerjük.

Források


  • Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap



Kategóriák: Mezopotámia | Naptárak


Dátum: 02.04.2021 07:24:23 CEST

Eredet: Wikipedia (Szerzői [Laptörténet])    Lizenz: CC-BY-SA-3.0

Változtatások: Az összes képet és a hozzájuk kapcsolódó legtöbb látványelemet eltávolítottuk. Néhány ikont a FontAwesome-Icons váltotta fel. Néhány sablont eltávolítottak (például „a cikk kibővítéséhez szükséges”) vagy hozzárendelte (mint például „hatjegyek”). A CSS osztályokat vagy eltávolították, vagy harmonizálták.
A Wikipedia-tól olyan linkeket, amelyek nem vezetnek cikkhez vagy kategóriához (mint például a „Redlinks”, „a szerkesztési oldalra mutató linkek”, „a portálok linkjei”), eltávolították. Minden külső linkhez tartozik egy további FontAwesome-Icon. Néhány apró változtatás mellett a médiatartályt, a térképeket, a navigációs dobozokat, a beszélt verziókat és a geomikroformátumokat eltávolítottuk.

Felhívjuk figyelmét: Mivel az adott tartalmat az adott időpontban automatikusan a Wikipedia veszi, a kézi ellenőrzés volt és nem lehetséges. Ezért a nowiki.org nem garantálja a megszerzett tartalom pontosságát és aktualitását. Ha van olyan információ, amely pillanatnyilag hibás, vagy pontatlan a képernyő, akkor nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk: email.
Lásd még: Jogi nyilatkozat & Adatvédelmi irányelvek.