Újlatin nyelvek



Újlatin nyelvek
Terület Európa, Afrika, Amerika
Beszélők száma~ 850 millió fő
NyelvcsaládIndoeurópai nyelvcsalád
   italiko-kelta ág
    italikus nyelvek
     latin nyelv
      újlatin nyelvek
Ágakkeleti újlatin nyelvek
italodalmát nyelvek
galloromán nyelvek
iberoromán nyelvek
déli újlatin nyelvek
Írásrendszer latin ábécé
Az újlatin nyelvek földrajzi elterjedtsége
  olasz
  román
A Wikimédia Commons tartalmaz Újlatin nyelvek témájú médiaállományokat.

Az újlatin nyelvek vagy román nyelvek egymással igen közeli rokonságban álló modern nyelvek, amelyek az indoeurópai nyelvek italikus (itáliai) csoportjába tartozó latin nyelv beszélt változataiból alakultak ki. Napjainkban hozzávetőlegesen 850 millió anyanyelvi beszélője van e nyelveknek világszerte, főleg Amerikában, Európában és Afrikában. Az újlatin nyelvű európai országokat összefoglaló néven Romaniának is nevezik.

Az összes újlatin nyelv az ún. vulgáris latinból származik, ami Róma valóságos, tehát beszélt nyelve volt, és melynek változásait az irodalmi nyelv jóval kevésbé, vagy egyáltalán nem követte (azaz már igen korán kétféle nyelvállapotról beszélhetünk), és a különbség utóbb egyre nagyobb lett (bár az irodalmi nyelv, melyből aztán a középkor nemzetközi nyelve lett, maga is sokat változott közben). Tekintve, hogy az oktatásban mindenkor mutatkozott igény arra, hogy a beszélt nyelvet újra és újra közelítsék az ideálisnak elképzelt aranykori állapotokhoz (a legnagyobb presztízsű szövegek és a latin Biblia nyelvéhez), a folyamatos átalakulás egy bonyolult kölcsönhatás volt az írott és beszélt nyelvváltozatok között.

Az i. e. 3. század és i. sz. 2. század között a latin vált az uralkodó nyelvvé a Földközi-tenger térségében az Ibériai-félszigettől a Balkánig. A latin volt a birodalom nyugati felében az érvényesülés, a kereskedelem, a jog (utóbb pedig a kereszténység) nyelve, az áttérésre tehát sokféle erőteljes motiváció hatott. A római provinciákban változatos tendenciák érvényesültek, s meglepő gyorsasággal merült feledésbe számos helybeli nyelv, és a kulturális asszimilálódás is igen erőteljes volt, mivel a birodalomnak nem volt sem közös nyelvi, sem közös kultúrpolitikája. Az idő múltával a vulgáris latin területi változatai folyamatosan elkezdtek helyi nyelvjárásokká, dialektusokká fejlődni. Ez a változás az 5. században a Római Birodalom felbomlása után tovább gyorsult, és elvezetett a ma ismert újlatin nyelvekhez, úgymint: portugál, spanyol, katalán, francia, olasz és román. A 15. századra az újlatin nyelvek túllépték Európa határait és a spanyol, portugál és francia terjeszkedés során eljutottak Amerikába és Afrikába. Napjainkban már az újlatin nyelvek anyanyelvi beszélőinek kétharmada Európán kívül él.

Az újlatin nyelvek pontos besorolása mindamellett nem túl egyszerű, mivel (összevetve az egyéb indoeurópai rokon nyelvekkel) még mai állapotukban is igen közel állnak egymáshoz, ún. dialektális kontinuumot alkotva. Így az egyszerűbb szövegkörnyezetekben valamennyiük között – legalább írásban – elég jó a kölcsönös érthetőség: például egy elegendő nyelvérzékkel rendelkező spanyolul beszélő szóban alapvetően meg fogja érteni a galíciai portugált, a katalánt és az olaszt, írásban a portugált, a franciát és a románt is.

Tartalomjegyzék

Felosztásuk, csoportosításuk


Az újlatin nyelvek részletesebb felosztása tekintetében mindmáig nincs egységes álláspont; a különféle csoportosítások más és más szempontokat vesznek figyelembe. Valamely nyelv konzervatívabb vagy újítóbb volta a romanizáció korával állhat kapcsolatban, illetve a szélső területek gyakran mutatnak régiesebb vonásokat a nagyobb forgalmú, dinamikusan fejlődő városokkal szemben, ezzel magyarázható többek között a szárd, a keleti újlatin nyelvek, illetve az iberoromán nyelvek hagyományőrzőbb viselkedését a latintól legmesszebbre került francia és északolasz nyelvekkel szemben.

A hagyományos nyelvészeti besorolás területi, illetve bizonyos hangtani és nyelvtani tulajdonságok alapján csoportosítja az újlatin nyelveket. E felosztás szerint a keleti újlatin nyelvek azok, amelyekben a szóközi zöngétlen zárhangok megmaradnak, és a többes számot magánhangzóval (-i, -e) képzik; a nyugati újlatin nyelvek pedig azok, amelyekben a szóközi zöngétlen zárhangok zöngésülnek, esetleg réshanggá válnak, a többes számot pedig -s hozzáadásával képzik; míg a kettő között átmenetet képeznek az olaszországi dialektusok. A választóvonalnak e tekintetben a La SpeziaRimini olasz városokat összekötő képzeletbeli egyenes tekinthető, amelytől északra, illetve nyugatra a nyugati újlatin nyelveket, délre, valamint keletre pedig a keleti újlatin nyelveket beszélik. A csoportosítás ily módon a következőképpen alakul:

ÚJLATIN NYELVEK

Egy másféle csoportosítást az Ethnologue kiadvány tartalmaz.[10]

Történetük


A „vulgáris latin”

A hagyományosan úgynevezett „vulgáris latin” mára már kissé elavult, téves alapokon nyugvó kifejezés a latin nyelv mindenkor élő és beszélt változataira. A latin kezdetben egy igen kis területen beszélt nyelvváltozat volt Itáliában, olyan nagy fontosságú és magasabb kultúrát közvetítő nyelvek mellett, mint például a nem indoeurópai eredetű etruszk, vagy a görög. Máig érthetetlen, hogyan terjedhetett el a latin a későbbiekben oly nagy mértékben, hiszen fordítva is történhetett volna: ha nevezetesen az etruszk válik Itália kultúrnyelvévé, akkor nagy valószínűséggel ma nem is beszélhetnénk újlatin nyelvekről. Amikor Róma felülkerekedett és meghódította először Itália többi részét, a római katonák által beszélt latin már akkor mutatott különféle szubsztrátum hatásokat (indoeurópai: kelta, oszk-umber, görög; illetve nem indoeurópai: etruszk, rhaetiai stb.). E hatásoknak köszönhető például az észak-itáliai és az összes nyugati nyelvjárásban a szóközi [p, t, k] zöngésülése [b, d, g] majd eltűnése bizonyos területeken. Mivel a latin ily módon a valóságban beszélt, élő nyelv volt, amely – mint minden nyelv – folyamatosan fejlődött, nem beszélhetünk úgy egy vulgáris latinról, mint a latintól eltérő nyelvről, hiszen a vulgáris latin volt maga a latin. Ugyanakkor egy fogalom nem utalhat egy dologra és egyidőben annak az ellenkezőjére, következésképpen a vulgáris latin, mint egységes nyelv, soha nem létezett. A folyamat éppen ellenkezőleg zajlott le. Róma terjeszkedése és a Mediterráneum meghódítása után szükségesség vált egy egységes, a közigazgatásban, a provinciák közötti kommunikációban és kultúra közvetítésében nélkülözhetetlen irodalmi nyelv kimunkálása, vagyis egy mesterséges nyelvi állapot létrehozása a nyelv szabályozásával, sztenderdizálásával: ennek eredménye az a klasszikus latin, amelyet ma csak latinként említünk.

A beszélt latin persze eközben folyamatosan fejlődött, regionális változatokra bomlott. A Római Birodalom széthullása után és a germán, arab hódítások folytán a közös irodalmi nyelv hatása egyre csökkent, a római provinciák közötti kommunikáció megszakadásával és az analfabetizmus növekedésével pedig az egyes latin nyelvjárások közötti különbségek kiéleződtek. A „barbár népek” (germánok, arabok) hódításaival azonban idővel kialakult egy törekvés az irodalmi latin, mint a művelt nyelv visszaállítására, azonban ezt már a nép nem értette: a hivatalos szövegeket le kellett fordítani az – azelőtt írásban nem létező, csak a mindennapi érintkezésben használt – élő latin nyelvjárásra. Ennek eredményeként születtek meg fokozatosan azok az iratok, amelyeket ma az újlatin nyelvek első emlékeinek nevezünk. Amennyiben viszont ragaszkodunk a hagyományos „vulgáris latin” megnevezéshez, mivel ez – a fentebb leírtak alapján – a mindenkor beszélt latin nyelvváltozatokra utal, valójában ma is „vulgáris latinul” beszélnek az olaszok, a spanyolok, a franciák, stb.

Az önálló újlatin nyelvek kialakulása a 3–7. századra tehető, azonban az első írásos emlékek csak a 9–10. századból maradtak fenn. Mindazonáltal csak a 13. századtól beszélhetünk valójában megszilárdult, már az irodalomban is használt önálló újlatin nyelvekről. Említést érdemel, hogy az első írásos emlékeknek nevezett szövegek készítői nem voltak tudatában annak, hogy már egy újlatin nyelvjárásban írtak: a scriptorok csupán a nép által beszélt és érthetőbb nyelvre fordították a mesterséges irodalmi nyelvet, és az általuk önkéntelenül elkövetett „hibák” (pejoratív értelemben „vulgarizmusok”) voltak a szövegekben elrejtett már újlatin (francia, spanyol, olasz stb.) szavak. E nyelvemlékek és a latin szövegekben elszórt újlatin elemekből annyi bizonyos, hogy ezek a nyelvek beszélt formájukban már a 7. században létezhettek.

A Római Birodalom felbomlása után

A Római Birodalom felbomlása után az 5. században a germán, szláv, hun és egyéb törzsekkel folytatott háború során a Római Birodalom keleti területei elszakadtak a többi résztől (Keletrómai Birodalom), majd a Balkánon a latin helyét átvették a szláv nyelvek, és terjeszkedésük folyamán elszigetelték a román nyelvet beszélők területét a latin nyelvű világtól, amihez még az is hozzájárult, hogy beszélőik az ortodox (görög rítusú) egyházhoz tartoztak. A román nyelv innentől kezdve külön fejlődési útra lépett. A nyugati területeken a germán törzsek folyamatos betörései bomlasztották a birodalmat, ami a kereskedelemnek és a belső emberáramlásnak szabott gátat. Ez az elszigeteltség vezetett a nép körében a helyi nyelvváltozatok megjelenéséhez, bár a hivatalos életben még mindig csak a klasszikus aranykori latin volt elfogadott, amit már a nép egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben értett meg. Az írott és beszélt nyelv eltávolodása egyfajta tudathasadásos állapotot idézett tehát elő a beszélők körében: az iskolában oktatott nyelvváltozathoz képest a beszélt mindig „közönségesebbnek”, „rontottnak” minősült egészen addig, amíg a 9–10. században polgárjogot nem nyertek a dialektusok, és elkezdték írásban is használni őket. Erre a korra datálódnak az ún. „újlatin nyelvemlékek”, azaz a területi vulgáris dialektusok első írásos emlékei.

A 10. századra a helyi nyelvek számos változáson mentek át és egyre jobban eltávolodtak egymástól:

A latintól az újlatin nyelvekig


Ahogy arról az előzőekben már szó esett, a nép által beszélt latin, vagyis a vulgáris latin[11] erősen eltért az írásban őrzött latin nyelvtől. Mivel a vulgáris latin nagyon sokáig nem volt írott nyelv (írásban történő első megjelenéseit nevezik ma az újlatin nyelvek első emlékeinek), ezért a mai újlatin nyelvek alapján csak feltételezéseink lehetnek arról, hogy a kiejtés és a szóhasználat mennyire különbözött a klasszikus irodalmi nyelvtől. A vulgáris latin nyelvhasználatban létrejött változások alapja – akárcsak bármely népies nyelv esetében – a beszélők egyszerűsítési szándéka volt, ezzel magyarázható a legtöbb hang- és alaktani változás: például a klasszikus nyelv mássalhangzótorlódásainak feloldódása hangkiesés, hasonulás vagy palatalizáció útján; a szóközi zöngétlen hangok zöngésülése vagy eltűnése bizonyos változatokban; a kettőshangzók összeolvadása egyszerű magánhangzóvá; a magánhangzók mennyiségi különbségének átalakulási minőségi különbségekké; a kettős mássalhangzók leegyszerűsödése, stb. Az alaktani változásokra jellemző a névszóragozás erős redukciója (majdnem teljes eltűnése), az igeragozási rendszer átalakulása, a határozott névelő kifejlesztése stb. E változások természetesen nem voltak minden területen egységesek (hiszen ha így lett volna, nem beszélnénk különböző újlatin nyelvekről), és kisebb-nagyobb mértékben befolyásolták az őslakosság, illetve a később érkező hódító népek nyelvei is. A főbb eltéréseket az alábbiakban foglaljuk össze.

Hangtani változások

Alaktani változások

Ebben a részben négy lényeges változásról kell szólnunk. A legszembetűnőbb, amely megkülönbözteti a latint az újlatin nyelvektől, a névszóragozás erős leegyszerűsödése; az alapvetően kétféle többesszámképzési mód kialakulása, a határozott névelő kifejlesztése, valamint az igeragozás átalakulása.

A névszóragozás redukciója

Az újlatin nyelvek többségében a névszóragozás szinte teljesen eltűnt (kivétel a román nyelvben, ahol szintén lényegesen leegyszerűsödve ugyan, de a nőnemű főnevek, illetve a szó végéhez kapcsolt határozott névelő esetei megmaradtak), és mindössze hímnem – nőnem, egyes szám – többes szám megkülönböztetésére korlátozódott. A névszóragozás leegyszerűsődése két fő okra vezethető vissza. Az egyik, amint már említettük, a szóvégi mássalhangzók lekopása (a szóvégi -m például már a klasszikus korban nem hangzott), amelyek a legtöbbször az esetragokat jelölték; szintén ehhez kapcsolódik a hosszú–rövid magánhangzó szembenállás eltűnése (például bizonyos szavaknál csak ez különböztette meg egymástól az egyes- és a többes számú alakot). Ez a hangtani jellegű változás, mindazonáltal, még nem indokolja teljesen az esetrendszer eltűnését, hiszen ugyanúgy érintette az igeragozást is, amely viszont mégsem tűnt el, sőt, mondhatni még bonyolultabbá vált az újlatin nyelvekben. A másik okot tehát nem a fonetikában, hanem a mondattanban kell keresni. A latin szavakat ugyanis általában elöljárószóval használták a mondatokban, a névszóragozással együttesen (amely eleve bonyolult és sokszor következetlen volt), vagyis az elöljárószó és névszó kapcsolata már önmagában kifejezte a jelentésviszonyokat. Következésképpen a névszóragozás lassan szükségtelenné vált, és bőven beérte a szám és a nyelvtani nem megkülönböztetésével.

A latin esetrendszer maradványai egyedül a személyes névmásoknál találhatóak meg, azonban ez is jóval egyszerűbbé vált: a részes és a tárgyeset a harmadik személyek kivételével összekeveredett, ezzel szemben kialakult egy hangsúlyos és hangsúlytalan szembenállás a névmások között oly módon, hogy a hangsúlyos alakok önállóan, elöljárószóval használatosak a mondatban, míg a hangsúlytalan névmások az igéhez szorosan kapcsolódó ún. kötött morfémák, és a helyük is szigorúan szabályozott a mondatban. Példaként az olaszban a hangsúlyos alakok a latin tárgyesetből (me, te), a hangsúlytalanok pedig a részes esetből (mi, ti < mihi, tibi) származnak; a spanyolban pontosan fordítva történt: a hangsúlyos alakok származnak a latin részes esetből (mí, ti < mihi, tibi), míg a hangsúlytalanok a tárgyesetből (me, te). Mivel ezek a névmások a részes és a tárgyesetet is jelölhetik, sokszor csak a szövegkörnyezetből, illetve az ige jelentéséből derül ki, hogy mikor melyikről van szó, de bizonyos esetekben a beszélő számára semmilyen különbség nincs a részes és a tárgyeset között (éppen ezért az újlatin nyelvekben a mordern grammatikusok már nem is tárgy- és részes esetről, hanem ún. közvetlen és közvetett bővítményről beszélnek).

A többes szám képzési módja

A keleti és italo-dalmát, illetve a nyugati újlatin nyelvek közötti egyik legszembetűnőbb különbség a többes szám képzésének módjai, melynek eredete máig vita tárgyát képezi. A hagyományos elméletek szerint a keleti újlatin nyelvekben a latin magánhangzós tövű alanyeset többes számának -i és -ae végződése, míg nyugaton a latin tárgyesetű -s, vagy -es képzési mód maradt meg (például latin casa/casae → olasz casa/case, de spanyol casa/casas; ugyanígy latin amor/amores → spanyol amor/amores, viszont olasz amore/amori). Az újabb feltevések szerint eredetileg mindehol -s-szel képezték a többes számot a vulgáris latinban, csak mivel a keleti latinságban eltűnt a szóvégi -s, más megoldást kellett keresni: s ezt váltotta fel az alanyesetű többes szám. Megint mások úgy vélik, hogy maga az -i, -e többes számú képzési mód is az -es-ből származik, azonban ez hangtanilag nem igazolható. Az alábbiakban néhány példa látható a többes szám képzésére.

Nyugati latinság
Keleti latinság

A határozott névelő kialakulása

Az újlatin nyelvek nem csupán a latin leegyszerűsödésével jöttek létre: természetesen kifejlesztettek olyan sajátosságokat is, amelyek a latinban nem voltak meg. Az egyik legjelentősebb ilyen újítás a határozott névelő megjelenése, amely a latin mutatónévmások rövidüléséből származik. A határozott névelő az újlatin nyelvek többségében a latin ille (jelentése: „az, amaz”) mutatónévmásból alakult ki. Ez alól kivételt jelent a szárd és a baleár-szigeteki katalán, ahol a névelő a latin ipse, ipsa, ipsum, ipsos, ipsas alakokból fejlődött ki (baleári katalán es, sa, ses, sos és szárd su, sa, sos, sas, is). Az alábbiakban az ille szó különböző alakjainak rövidüléséből származó névelők kialakulását fogjuk tárgyalni.

Az ille („az, amaz”) mutatónévmás alakjai a latinban
Nominativus (alanyeset) Accusativus (tárgyeset)
hímnem nőnem semlegesnem hímnem nőnem semlegesnem
egyes többes egyes többes egyes többes egyes többes egyes többes egyes többes
ille illi illa illae illud illa illum illos illam illas illud illa
A határozott névelő az újlatin nyelvekben
hímnem nőnem semlegesnem
egyes többes egyes többes egyes többes
latin ille, illum illi, illos illa, illam illae, illas illud illa
keleti és italo-dalmát újlatin nyelvek
olasz il, lo i, gli la le
szicíliai lu li la li
román -ul -i -a -le
nápolyi 'o (lo) 'e (le) 'a (la) 'e (le) 'o (lo) 'e (le)
nyugati újlatin nyelvek
spanyol el los la (el) las lo
francia le les la les
katalán el els la les 'ho los
okcitán lo los la las
portugál o os a as
déli újlatin nyelvek
korzikai u (lu) i (li) a (la) i (li)
Megjegyzések

Az igeragozási rendszer átalakulása

A latinban négyféle igeragozás volt: -are, -ere (másodéles), -ĕre (harmadéles) és -ire (az -ere és -ĕre csoport között csak a hangsúlyozásban volt különbség); megkülönböztettek kijelentő- (indicativus), kötő- (coniunctivus) és felszólító (imperativus) módot, valamint igeneveket, amelyeket a névszókhoz hasonlóan ragoztak. Mindhárom módnak kétféle ragozása lehetett: cselekvő és szenvedő, önálló igealakokkal; összetett (segédigével képzett) igealakok nem léteztek.

Az újlatin nyelvekben a négy igeragozási csoport többnyire megmaradt; a spanyolban és a portugálban azonban háromra redukálódott (-ar, -er, -ir, mindegyik véghangsúlyos). Az igemódok általában megmaradtak úgy, ahogy a latinban voltak; bizonyos újlatin nyelvek kifejlesztettek még feltételes módot is, amely a főnévi igenév + a habere ige folyamatos múltja igei körülírásból alakult ki (bár a spanyolban a nyelvészek egy része a feltételes mód időit a kijelentő módhoz sorolja). A szenvedő igeragozás eltűnt: a visszaható névmással ragozott alakok, illetve igei körülírások váltották fel. Például latin auditur „hallatszik” → spanyol se oye (szó szerint: „magát hallja”), vagy latin amor „szeretnek [engem]” → olasz sono amato (szó szerint: „szeretve vagyok”). Mint már említettük, míg a latinban nem léteztek az összetett igealakok, az újlatin nyelvekben az eredeti igei körülírásokból összetett igealakok alakultak ki, melyek egy része később önálló alakokká vonódott össze. Így például eltűnt a latin jövőidő – például amabo „szeretni fogok” – helyette életbe lépett az amare habeo (szó szerint: „szeretni kell/van nekem”) igei körülírás, amely az újlatin nyelvekben később összeolvadt egytagúvá: amare habeo > *amaraeo > olasz amerò, > spanyol amaré, > portugál amarei stb. Hasonlóképpen jöttek létre a feltételes igealakok: amare habebam (szó szerint: „szeretnem volt”) > *amarebam > spanyol amaría stb. Ezen kívül újabb igei körülírások is kialakultak, amelyek egy része beleolvadt az igeragozási rendszerbe, például olasz ho cantato, spanyol he cantado, román am cantat („[már] énekeltem”; < habeo cantatu(m) „nekem van énekelve”).

Mennyire távolodtak el a latintól?

A szókészleti egyezések szakaszban található táblázatot alapul véve, ha annak minden egyes sorából megkíséreljük kiválasztani azokat a szavakat, amelyek hang- és alaktanilag a legnagyobb mértékű egyezést mutatják az eredeti latin szóalakkal, majd a kiválasztott szavakat nyelvenként összeszámoljuk, eléggé pontos és objektív rangsor állítható fel. Az így kapott sorrend, kezdve a legkonzervatívabb nyelvvel, haladva a latintól leginkább eltávolodott újlatin nyelvig a következő:

  1. olasz/szárd
  2. spanyol
  3. portugál
  4. okcitán
  5. katalán
  6. román
  7. francia

Amint látható tehát, természetesen az olasz, melyet gyakorlatilag az itáliai latin mai nyelvváltozatának tekinthetünk, nyilvánvalóan a legközelebb áll az aranykori irodalom nyelvéhez. Ezután a szárd (egyes archaikus hangtani jellemzői miatt azonos szinten az olasszal) és a spanyol nyelvek állnak mai formájukban is a legközelebb a kései birodalom beszélt latinjához, míg a román és a francia a legújítóbbak.

Mai helyzetük


A legszélesebb körben beszélt újlatin nyelv a spanyol, azután a portugál, francia, olasz, román és katalán. A katalán kivételével ezen nyelvek mindegyike több országnak is a nemzeti és egyben hivatalos nyelve. A fő újlatin nyelvek mellett számos, a globalizáció és a többségi média térhódítása miatt kiveszőfélben lévő regionális újlatin nyelv is létezik.

A spanyol, portugál, francia, olasz és román az Európai és Latin Unió hivatalos nyelvei. A spanyol és a francia az ENSZ két hivatalos nyelve a hatból.

Európán kívül

Az Európán kívüli újlatin nyelvek a spanyol, portugál és a francia, számos országban beszélik őket (kisebbségi nyelvként több helyen az olaszt és más újlatin nyelveket is).

Nemzetközileg használt újlatin nyelvek

A fenti adatok ellenére mindössze két újlatin nyelvről mondható el, hogy valódi univerzális státusza van.

A spanyol és a portugál – bár a legnagyobb területen e két nyelvet beszélik –, valamint a többi újlatin nyelv semmilyen kulturális státusszal nem rendelkeznek.

Az önállósuló újlatin dialektusok első írásos emlékei


A mai Spanyolország területéről

A valpuestai okiratok (Cartularios de Valpuesta) a 9. századból ókasztíliai nyelvjárásban

…in loco que vocitant Elzeto cum fueros de totas nostras absque aliquis vis causa, id est, de illa costegera de Valle Conposita usque ad illa vinea de Val Sorazanes et deinde ad illo plano de Elzeto et ad Sancta Maria de Vallelio usque ad illa senra de Pobalias, absque mea portione, ubi potuerimus invenire, et de illas custodias, de illas vineas de alios omnes que sunt de alios locos, et omnes que sunt nominatos de Elzeto, senites et iubines, viriis atque feminis, posuimus inter nos fuero que nos fratres poniamus custodiero de Sancta Maria de Valle Conpossita…

A „glosszák” (Glosas Emilianenses) a 10. századból La Rioja-i (aragóniai–kasztíliai) nyelvjárásban

Cono aiutorio de nuestro duenno, duenno Xristo, duenno salbatore, qual duenno yet ena honore et qual duenno tienet ela mandatione cono patre, cono spiritu sancto enos sieculos de los sieculos. Facanos Deus Omnipotes tal serbitio fere ke denante ela sua face gaudiosos seyamus. Amen.

A mai Franciaország területéről

A Strasbourgi eskü (Les Serments de Strasbourg) 842-ből

Pro Deo amur et pro christian poblo et nostro commun salvament, d’ist di en avant, in quant Deus savir et podir me dunat, si salvarai eo cist meon fradre Karlo, et in aiudha et in cadhuna cosa, si cum om per dreit son fradra salvar dift, in o quid il mi altre-si fazet, et ab Ludher nul plaid numquam prindrai qui meon vol cist meon fradre Karle in damno sit.

A mai Olaszország területéről

Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz (Cantico delle creature) 1225-ből

Laudato sie, mi' Signore, cum tucte le tue creature, spetialmente messor lo frate sole, lo qual è iorno, et allumini noi per lui. Et ellu è bellu e radiante cum grande splendore, de te, Altissimo, porta significatione.

Laudato si', mi' Signore, per sora luna e le stelle, in celu l'ài formate clarite et pretiose et belle.

Laudato si', mi' Signore, per frate vento et per aere et nubilo et sereno et onne tempo, per lo quale a le tue creature dài sustentamento.

Laudato si', mi' Signore, per sor'aqua, la quale è multo utile et humile et pretiosa et casta.

Laudato si', mi' Signore, per frate focu, per lo quale ennallumini la nocte, et ello è bello et iocundo et robustoso et forte.

Laudato si', mi' Signore, per sora nostra matre terra, la quale ne sustenta et governa, et produce diversi fructi con coloriti flori et herba.

Laudato si', mi' Signore, per quelli ke perdonano per lo tuo amore, et sostengo infirmitate et tribulatione.

Laudato si' mi' Signore per sora nostra morte corporale, da la quale nullu homo vivente pò scappare: guai a quelli che morrano ne le peccata mortali;

beati quelli che trovarà ne le tue santissime voluntati, ka la morte secunda no 'l farrà male.

Laudate et benedicete mi' Signore' et ringratiate et serviateli cum grande humilitate

Az újlatin nyelvek összehasonlítása


Szókincsbeli egyezések mértéke

Az alábbi mátrix az újlatin nyelvek közötti kölcsönös érthetőség mértékét szemléteti a szókincsbeli egyezéseket százalékban kifejezve. Az Ethnologue 15. kiadása a referenciapontot 85%-ban adja meg: az ennél magasabb százalékok esetén, kölcsönös érthetőség szempontjából, az összehasonlított nyelvek dialektusnak tekinthetők, míg az alacsonyabb értékek már valószínűleg megnehezítik a megértést.[13]

Francia Katalán Olasz Portugál Rétoromán Román Spanyol Szárd
Francia nincs adat 89 75 78 75 75 80
Katalán nincs adat 87 85 76 73 85 75
Olasz 89 87 nincs adat 78 77 82 85
Portugál 75 85 nincs adat 74 72 89 78
Rétoromán 78 76 78 74 72 74 74
Román 75 73 77 72 72 71 74
Spanyol 75 85 82 89 74 71 76
Szárd 80 75 85 78 74 74 76

Szókészleti összehasonlítás

Az alábbi táblázatban a mindennapi életben leggyakrabban használt szavak megfelelői láthatók latinul, illetve az egyes újlatin nyelveken.

Latin[14] Katalán Francia Olasz Okcitán Portugál Román Szárd Spanyol Jelentés
[mattiana] mala, (pomum[15]) poma pomme mela, pomo poma maçã măr mela manzana alma
bracchium braç bras braccio braç braço braţ bratzu brazo kar
sagitta (frank: fleuka) fletxa, sageta flèche freccia, saetta sageta seta, flecha săgeată fretza flecha, saeta nyíl
lectus, camba llit lit letto lièch leito, cama pat[16] lettu cama, lecho ágy
nigrum negre noir nero negre preto,[17] negro negru nieddu, nigru negro fekete
liber, librum llibre livre libro libre livro carte[18] libru, lìburu libro könyv
pectus pit poitrine petto pitre peito piept pettus pecho mell
feles, cattus[19] gat chat gatto cat gato pisică[20] gattu, battu gato macska
sella (görög: kathedra) cadira chaise sedia cadièra cadeira scaun[21] cadira, cadrea silla szék
frigus (melléknév: frigidus) fred froid freddo freg frio frig fridu frío hideg
vacca vaca vache mucca,[22] vacca vaca vaca vacă bacca vaca tehén
dies (melléknév: diurnus) dia, jorn jour giorno jorn dia zi die día nap
mortuus mort mort morto mort morto mort mortu, mottu muerto halott
mori morir mourir morire morir morrer (a) muri morrer morir meghalni
familia família famille famiglia familha família familie famìlia familia család
digitus dit doigt dito det dedo deget didu dedo ujj
flos, florem flor fleur fiore flor flor floare frore flor virág
donare, dare donar donner dare donar dar (a) da dare donar, dar adni
ire, (ambulare[23]) anar aller andare anar ir (a) merge,[24] (a) umbla [25] andare ir menni
aurum or or oro aur ouro aur oru oro arany
manus main mano man mão mână manu mano kéz
altus alt haut alto aut alto[26] înalt artu, attu alto magas
domus, casa[27] casa maison[28] casa casa casa casă domo casa ház
ego jo je io ieu eu eu deo, eo yo én
atramentum, tincta tinta encre inchiostro tencha tinta cerneală[29] tinta tinta tinta
ianuarius gener janvier gennaio genièr janeiro ianuarie ghennarzu, bennarzu enero január
sucus suc jus succo suc suco, sumo suc sutzu jugo, zumo gyümölcslé
clavis, clavem clau clé chiave clau chave cheie crae llave, clave[30] kulcs
homo, hominem home homme uomo òme homem om òmine hombre ember
luna lluna lune luna luna lua lună luna luna hold
nox, noctem nit nuit notte nuèch noite noapte notte noche éjszaka
senex, vetulus vell vieux vecchio vièlh velho vechi, bătrân[31] betzu, sèneghe, vedústus[32] viejo öreg, régi
Latin Katalán Francia Olasz Okcitán Portugál Román Szárd Spanyol Jelentés
unus un un un, uno un um unu unu un, uno egy
duo, duos dos, dues deux due dos dois, duas doi duos, duas dos kettő
tres tres trois tre tres tres trei tres tres három
quattuor quatre quatre quattro quatre quatro patru batoro cuatro négy
quinque (vulg. cinque) cinc cinq cinque cinc cinco cinci chimbe cinco öt
sex sis six sei sieis seis şase ses seis hat
septem set sept sette sèt sete şapte sete siete hét
octo vuit huit otto ueit, uech oito opt oto ocho nyolc
novem nou neuf nove nòu nove nouă noe nueve kilenc
decem deu dix dieci dètz dez zece deghe diez (dieci-[33]) tíz
pirum, pira pera poire pera pera pêra pară pira pera körte
ludere (iocare[34]) jugar jouer giocare jogar jogar (a) se juca zogare jugar játszani
anulus, anellus anell anneau anello anell anel inel aneddu anillo gyűrű
flumen, rivus[35] riu fleuve fiume riu rio[36] râu riu, frùmine río folyó
consuere cosir coudre cucire cóser coser (a) coase cosire coser varrni
nix, nivem neu neige neve nèu neve nea, zăpadă[37] nie nieve
capire, prehendere agafar, prendre prendre prendere préner apanhar, tomar,[38] colher (a) prinde pigare[39] agarrar, coger, prender, tomar (meg)fogni, elkapni
(accu+) ille aquell quel quello aquel aquele acel cuddu, cussu aquél az (névmás)
ille, illa, illud,
illi, illae, illa,
illum, illam, illud,
illos, illas, illa
el, la, ho
els, les, los
le, la
les
il/lo, la
i/gli, le
lo, la
los, las
o, a
os, as
-ul, -a
-i, -le
su, sa
sos, sas, is[40]
el, la, lo
los, las, –
a, az (névelő)
iactare, lanceare llençar lancer lanciare lançar lançar, atirar[41] (a) arunca[42] ghettare/bettare echar, lanzar dobni
Iovis dies[43] dijous jeudi giovedì dijòus quinta-feira[44] joi zobia jueves csütörtök
arbor arbre arbre albero arbre árvore arbore, pom,[45] copac[46] àrvore árbol fa
urna urna urne urna urna urnă urna urna urna
vox, vocem veu voix voce votz voz voce, glas[47] boghe voz hang
ubi, unde, quo on dove ont onde unde ue dónde[48] hol? hová?
albus (blancus, germanizmus) blanc blanc bianco blanc branco, alvo alb àbru blanco, albo fehér
quis, quem qui qui chi quau quem cine chie quién ki?
mundus món monde mondo mond mundo lume[49] mundu mundo világ
flavus, galbus groc jaune giallo jaune amarelo[50] galben[51] grogu amarillo sárga
Latin Katalán Francia Olasz Okcitán Portugál Román Szárd Spanyol Jelentés

A hasonlóságot szemlélteti a „Minden emberi lény szabadon születik, s egyenlő méltósága és joga van” mondat is (Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata) az újlatin nyelvekben:

portugál Todos os seres humanos nascem livres e iguais em dignidade e em direitos.
galiciai Tódolos seres humanos nacen libres e iguais en dignidade e en dereitos.
asztúriai Tolos seres humanos ñacen llibres ya iguales en dignidá y drechos.
spanyol Todos los seres humanos nacen libres e iguales en dignidad y derechos.
szárd Totu sos èsseres umanos naschint lìberos e eguales in dinnidade e in deretos.
aragóniai Toz os sers umans naixen libres e iguals en dinnidat e en dreitos.
katalán Tots els éssers humans naixen lliures i iguals en dignitat i en drets.
okcitán Totes los èssers umans naisson liures e egals en dignitat e en dreches.
francia Tous les êtres humains naissent libres et égaux en dignité et en droits.
rétoromán, romans Tuots umans naschan libers ed eguals in dignità e drets.
rétoromán, friuli Ducj i oms a nassin libars e compagns come dignitât e derits.
olasz Tutti gli esseri umani nascono liberi ed eguali in dignità e diritti.
román Toate ființele umane se nasc libere și egale în demnitate și în drepturi.

Jegyzetek


  1. VNY p. 1469 [újlatin nyelvek]: „Néhány lényeges ponton (pl. főnevek többes száma, latin magánhangzóközi mássalhangzók kezelése) a nyugati ~ együttesen állnak szemben a keletiekkel; a két terület határa a La Spezia és Rimini északolasz városok közé húzható képzeletbeli vonal, amely így az adott szempontokat tekintve, az olasz nyelvterületet is kettéosztja: északira és délire, ill. keletire és nyugatira.”
  2. VNY p. 1469: „iberoromán (a római kori Hispánia területén kialakult nyelvek)”
  3. A lexikon a „spanyol” címszó alatt tárgyalja mint „aragónai nyelvjárás” (VNY p. 1263: „A ránk maradt első spanyol szövegek ún. Glosszák, azaz egyházi latin kéziratok (prédikációk, bűnbánati előírások) lapszéleire és sorközeibe iktatott ~ nyelvű szómagyarázatok; a legrégebbiek a San Millán-i és silosi kolostorból származnak, és aragóniai-navarrai nyelvjárásban készültek a X. sz.-ban”).
  4. VNY p. 1469: „galloromán (galliai) nyelvek”
  5. A többes szám, valamint a magánhangzók közötti [p, t, k] zárhangok kezelése tekintetében a nyugati újlatin nyelvekhez sorolandó; egyéb vonatkozásban azonban a dél-itáliai nyelvváltozatokkal (szicíliai, calabriai), valamint a korzikaival mutat egyezéseket.
  6. A lexikonban csak „olasz” és „korzikai” bejegyzés található; a többi nyelvváltozatot olasz nyelvjárásként kezeli.
  7. Történetileg toszkánai nyelvjárás (ahogy a sztenderd olasz alapja is), hangtanilag azonban a szárdhoz, valamint a dél-itáliai dialektusokhoz áll közelebb.
  8. VNY p. 1469: „keleti romanitás: román, valamint a már kihalt dalmát.”
  9. A lexikon e nyelvváltozatokat a „román” címszó alatt, csak mint „román nyelvjáráscsoport”-okat tárgyalja.
  10. Lásd: Ethnologue report for Romance
  11. Itt a „vulgáris” szó jelentése nem rosszalló értelmű, hanem a nép által beszélt köznyelvet jelöli.
  12. Telegraph.co.uk
  13. Ethnologue, Languages of the World, 15. kiadás, SIL International, 2005.
  14. Szükség szerint feltüntettük a tárgyesetű alakot is, illetve zárójelben a nem latin eredetű átvételeket, ha valamely újlatin nyelvben azok éltek tovább.
  15. (=gyümölcs)
  16. (<görög πάτος)
  17. (<appectoratu)
  18. (<carta)
  19. (Ismeretlen eredetű)
  20. (Hangutánzó)
  21. (<scamnum)
  22. (vagy a muggire (bőgni)) vagy inkább a mungere (tejelni) szóból.
  23. (=sétálni)
  24. (<mergere)
  25. (<ambulare)
  26. (régen: outo)
  27. (Eredetileg = kunyhó, viskó)
  28. (<mansio)
  29. (< szláv *črъniti)
  30. (Átvitt értelemben)
  31. (Emberekre, <veteranus)
  32. (<vetustus)
  33. (Összetételben)
  34. (=tréfálni)
  35. (=kis folyó)
  36. (Régen frume is)
  37. (< szláv *zapadati)
  38. (ismeretlen eredetű)
  39. (<captiare)
  40. (<ipsu, ipsa, ipsos, ipsas; a campidanói nyelvjárásban a többes szám mindkét nemben is)
  41. (<adtirare)
  42. (<eruncare)
  43. (a.m. Jupiter napja)
  44. (<Quinta Feria)
  45. (< poamă < poma, gyümölcs)
  46. (Valamely keleti szubsztrátumból)
  47. (< szláv *gols)
  48. (< de unde)
  49. (<lumen)
  50. (<amarellus)
  51. (<galbinus)

Források


Külső hivatkozások


  • A spanyol világ portálja • összefoglaló, színes tartalomajánló lap




Kategóriák: Újlatin nyelvek


Dátum: 27.03.2021 11:12:41 CET

Eredet: Wikipedia (Szerzői [Laptörténet])    Lizenz: CC-BY-SA-3.0

Változtatások: Az összes képet és a hozzájuk kapcsolódó legtöbb látványelemet eltávolítottuk. Néhány ikont a FontAwesome-Icons váltotta fel. Néhány sablont eltávolítottak (például „a cikk kibővítéséhez szükséges”) vagy hozzárendelte (mint például „hatjegyek”). A CSS osztályokat vagy eltávolították, vagy harmonizálták.
A Wikipedia-tól olyan linkeket, amelyek nem vezetnek cikkhez vagy kategóriához (mint például a „Redlinks”, „a szerkesztési oldalra mutató linkek”, „a portálok linkjei”), eltávolították. Minden külső linkhez tartozik egy további FontAwesome-Icon. Néhány apró változtatás mellett a médiatartályt, a térképeket, a navigációs dobozokat, a beszélt verziókat és a geomikroformátumokat eltávolítottuk.

Felhívjuk figyelmét: Mivel az adott tartalmat az adott időpontban automatikusan a Wikipedia veszi, a kézi ellenőrzés volt és nem lehetséges. Ezért a nowiki.org nem garantálja a megszerzett tartalom pontosságát és aktualitását. Ha van olyan információ, amely pillanatnyilag hibás, vagy pontatlan a képernyő, akkor nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk: email.
Lásd még: Jogi nyilatkozat & Adatvédelmi irányelvek.