Agga



Agga (vagy Aka) a sumer királylista szerint az I. kisi dinasztia utolsó királya, Mebarageszi fia volt – az i. e. 27. században. A királylista szokásos fordulata szerint uralkodása végén Kis fegyverrel leveretett és a királyság, azaz a Sumer feletti főhatalom Urukba került. Neve az ag/ak-ga (AG/AK.ES 𒀝𒂵) jelek összetétele, és „elvégezni, megcsinálni” jelentésű.

Tartalomjegyzék

Gilgames és Agga


Agga uralkodása történeti ténynek vehető, mivel független források is megerősítik. Mindenekelőtt a Gilgames és Agga eposz, amely részletesen elmeséli a két városkirály összetűzését. Ennek történeti mivoltát tovább erősíti az a tény, hogy az eposzban – más eposzoktól eltérően – egyetlen isten sem szerepel. Agga követei útján felszólította az uruki Gilgamest, hogy építsen víztárolókat – Gilgames, azaz Uruk ekkor nyilván Agga, azaz Kis vazallusa volt – az azonban megtagadja ezt. Agga megostromolta Urukot, azonban végül Uruk győzött. Gilgames megkímélte Agga életét, akinek az eposz szerint korábban ő köszönhette az övét. Talán az uruki trónra is Agga segítette Gilgamest.

Gilgames feliratát egy vázán is megtalálták, amelynek stílusa alapján őt az i. e. 27. századra keltezik, tehát Agga is ekkor volt Kis királya. Az is látszik, hogy az I. kisi dinasztia és az I. uruki dinasztia nem egymás után következtek, a sumer királylista itt pontatlan, hanem részben egymással egy időben uralkodtak, és a királyság Urukba az ötödik uralkodó idején került, előtte valószínűleg Kis vazallusai voltak.

Agga bukása után


A Tummal-felirat szerint Gilgames és fia, valamint Meszannepadda – az I. uri dinasztia első uralkodója a sumer királylista szerint – és fia többször felváltva állították helyre a szimbolikus jelentőségű nippuri szentélyeket, ami a Sumer feletti főhatalomért kitört háborúra utal Agga bukása után. Valószínűleg más városok nem fogadták el a nagy tekintélyű Kis helyett Uruk uralmát. Az I. uri dinasztia valójában tehát párhuzamos volt az I. uruki dinasztiával Gilgamestől kezdődően. A „Kis királya” címet később a Sumer feletti főhatalomra törők mind felvették.

Lásd még


Források


  • Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap



Kategóriák: Kis uralkodói | Az i. e. 27. században született személyek | Az i. e. 27. században elhunyt személyek


Dátum: 02.04.2021 07:06:18 CEST

Eredet: Wikipedia (Szerzői [Laptörténet])    Lizenz: CC-by-sa-3.0

Változtatások: Az összes képet és a hozzájuk kapcsolódó legtöbb látványelemet eltávolítottuk. Néhány ikont a FontAwesome-Icons váltotta fel. Néhány sablont eltávolítottak (például „a cikk kibővítéséhez szükséges”) vagy hozzárendelte (mint például „hatjegyek”). A CSS osztályokat vagy eltávolították, vagy harmonizálták.
A Wikipedia-tól olyan linkeket, amelyek nem vezetnek cikkhez vagy kategóriához (mint például a „Redlinks”, „a szerkesztési oldalra mutató linkek”, „a portálok linkjei”), eltávolították. Minden külső linkhez tartozik egy további FontAwesome-Icon. Néhány apró változtatás mellett a médiatartályt, a térképeket, a navigációs dobozokat, a beszélt verziókat és a geomikroformátumokat eltávolítottuk.

Felhívjuk figyelmét: Mivel az adott tartalmat az adott időpontban automatikusan a Wikipedia veszi, a kézi ellenőrzés volt és nem lehetséges. Ezért a nowiki.org nem garantálja a megszerzett tartalom pontosságát és aktualitását. Ha van olyan információ, amely pillanatnyilag hibás, vagy pontatlan a képernyő, akkor nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk: email.
Lásd még: Jogi nyilatkozat & Adatvédelmi irányelvek.