Bithünia



Bithünia (Βιθυνία)
i. e. 297.i. e. 74.
Bithünia elhelyezkedése Kis-Ázsiában
Általános adatok
Fővárosa Nikaia majd Nikomédia
ElődállamUtódállam
  
A Wikimédia Commons tartalmaz Bithünia (Βιθυνία) témájú médiaállományokat.

Bithünia (görögül: Βιθυνία) ókori terület Kis-Ázsia északnyugati részén, a mai Törökország területén. Mint önálló ország időszámításunk előtt 297-től 74-ig létezett. Partjait északon a Fekete-tenger (Euxine), nyugaton a Márvány-tenger (Propontis) határolta.

A terület korábban a Perzsa Birodalom fennhatósága alá tartozott, és megszűnésekor a Római Birodalom kebelezte be mint provinciát.

Tartalomjegyzék

Története


Lakosai trákok és görögök voltak, akik már akkor rendelkeztek részleges autonómiával, amikor Kürosz perzsa király területüket a Perzsa Birodalomhoz csatolta. Az ország létezése során folyamatosan nagyobb hatalmak árnyékában élt és Nagy Sándor halála után a bithüniaiak kihasználták a makedón uralkodó utódainak, a diadokhoszoknak egymás ellen viselt háborúit. Ekkor biztosítani tudták függetlenségüket a Szeleukida Birodalommal szemben.

Első uralkodójuk I. Zipoitész vezetésével I. e. 297-ben helyi uralkodó dinasztia került a trónra. Őt i. e. 280 körül I. Nikomédész követte, aki megalapította Nikomédia városát, amely a virágzó ország székhelye lett. Uralkodása idején és utódai (I. Prusziasz, II. Prusziasz, II. Nikomédész) alatt Bithünia elsősorban Pergamonnal és a szeleukidákkal vívott háborúkat. Más népekkel szövetségre törekedett, így többek között a galatiaiakkal, akiket a bithüniaiak hívtak be Ázsiába i. e. 278i. e. 277-ben. I. Prusziasz fogadta be a menekült karthágói hadvezért, Hannibált, akinek később kiadatására rákényszerítették, de ezt végül Hannibál öngyilkossága megakadályozta.

A bithüniai királyok városokat építettek, támogatták a kereskedelmet, és érdeklődtek a görög kultúra iránt. Bithünia IV. Nikomédész uralkodása alatt, a mithridatészi háborúk során (lásd: Pontosz) teljesen római függőségbe került, és az uralkodó országát i. e. 75i. e. 74-ben keletkezett végrendeletében az országot Rómára hagyta.

Uralkodói


Hagyatéka


Bithünia magában foglalta Nicaea városát, mely szülőhelye a nikaia–konstantinápolyi hitvallásnak.[1] Az ország rövid ideig létezett, azonban fennmaradt építészetük, korabeli pénzeik és híres bithüniaiak emléke is.[2]

Ilyen személy volt Cassius Dio történetíró, aki Caracalla uralkodása alatt Rómában a szenátus tagja lett. Bithüniai volt Antinoosz a szép ifjú, aki Hadrianus római császár kegyence és fiúszeretője volt. A császár isteni tiszteletben részesítette, és emlékére alapította Antinoopolis városát.

Jegyzetek


  1. Nikaia régies latinos közvetítéssel magyarosodott alakját használva gyakran előfordul nicea–konstantinápolyi hitvallás, illetve röviden niceai hitvallás formában is.
  2. Kings of Bithynia . asiaminorcoins.com. (Hozzáférés: 2010. november 30.)

Források


További információk


  • Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap



Kategóriák: Anatólia ókori államai | Anatólia történelme


Dátum: 01.04.2021 07:19:36 CEST

Eredet: Wikipedia (Szerzői [Laptörténet])    Lizenz: CC-BY-SA-3.0

Változtatások: Az összes képet és a hozzájuk kapcsolódó legtöbb látványelemet eltávolítottuk. Néhány ikont a FontAwesome-Icons váltotta fel. Néhány sablont eltávolítottak (például „a cikk kibővítéséhez szükséges”) vagy hozzárendelte (mint például „hatjegyek”). A CSS osztályokat vagy eltávolították, vagy harmonizálták.
A Wikipedia-tól olyan linkeket, amelyek nem vezetnek cikkhez vagy kategóriához (mint például a „Redlinks”, „a szerkesztési oldalra mutató linkek”, „a portálok linkjei”), eltávolították. Minden külső linkhez tartozik egy további FontAwesome-Icon. Néhány apró változtatás mellett a médiatartályt, a térképeket, a navigációs dobozokat, a beszélt verziókat és a geomikroformátumokat eltávolítottuk.

Felhívjuk figyelmét: Mivel az adott tartalmat az adott időpontban automatikusan a Wikipedia veszi, a kézi ellenőrzés volt és nem lehetséges. Ezért a nowiki.org nem garantálja a megszerzett tartalom pontosságát és aktualitását. Ha van olyan információ, amely pillanatnyilag hibás, vagy pontatlan a képernyő, akkor nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk: email.
Lásd még: Jogi nyilatkozat & Adatvédelmi irányelvek.