Hekaté



Hekaté
Élettárs
Gyermekei Kirké, Szkülla
Szülei

A Wikimédia Commons tartalmaz Hekaté témájú médiaállományokat.

Hekaté (Ἑκάτη) a görög mitológia egyik alvilági istensége. A varázslás, a sötétség és az éjszaka istennője, a boszorkányok úrnője, illetve az egyik holdistenség.

Ő uralkodik a kísértetek és az éjszakai jelenések fölött. A hármas keresztutaknál szokott éjfélkor megjelenni fekete kutyái kíséretében, és elviszi a számára ott elhelyezett ajándékot. Háromfejű alakban is szokták ábrázolni (olykor nappal, holddal és hajnalcsillaggal a homlokán), vagy három testben. Ezt úgy kell értelmezni, hogy egyik arca a múlt, másik a jelen, a harmadik a jövő felé tekint; vagy egyik teste az égi (néha ezt azonosíthatják Szelénével), a másik a földi (ezt olykor azonosítják Artemisszel, ezért úgy tartják, segít a hozzá imádkozó szülő asszonyoknak, illetve felelős a gyermekek nevelkedéséért), a harmadik az alvilági megjelenése.

Attribútumai: a fogyó hold, a fáklya, a tőr; a növények közül a sisakvirág és a fekete üröm; az állatok közül a fekete kutya, fekete menyét, esetenként a fekete macska és a fekete kanca is.

Az újpogány vallásokban az Istennő három aspektusa (szűz, anya és bölcs idős asszony) közül a harmadikat, a női élet három szakasza közül a menopauza utánit testesíti meg.

Mikor Hadész elrabolja Démétér lányát, a szépséges Perszephónét, a sikolyát egyedül Hekaté hallja. Ő kíséri Démétért az alvilágban. Más mítosz szerint maga az istennő menti meg Perszephónét. Ezután Hekaté állandó kísérője lett Perszephónénak.

Tartalomjegyzék

Istenek közötti helyzete


Hatalmát az istenek és emberek is egyaránt félték, tisztelték, nem szívesen haragították magukra. Zeusz is módfelett tisztelte őt, főleg miután a titánok elleni harcban az Olümposz mellett foglalt állást. Asztéria és Perszész lányaként a titánok közé tartozik. Hésziodosz így írt róla:

"Aszterié méhéből jött Hekaté a világra,
kit megtisztelt Zeusz Kronidész ragyogó adománnyal,
adva a terméketlen tengerből meg a földből
osztályrészt neki, megbecsülést is a csillagos égben,
így lett legtiszteltebbé a haláltalanok közt.
Még most is valahányszor akármely földi halandó
áldozatot bemutat s könyörög hozzá, ahogy illik,
és szólítja nevén Hekatét, nagy megbecsüléshez
jut, mert jót akaró istennő hallja imáját
s gazdaggá teszi őt: a hatalmából telik erre.
Minden rangból, mit csak Gaia meg Úranosz összes
gyermeke egyenként nyert, osztályrész neki is jut,
s Zeusz nem nyúlt az erőszakhoz vele szemben, amit bírt
egykor a títánok közt, megtarthatta tovább is,
úgy, ahogy osztozkodva kiadták ősi időkben.
Abból sem látott kárt, hogy testvére sosem volt,
égben, földön, tengeren is neki jár az ajándék,
annál több az előnye, hiszen Zeusz fogja a pártját."
(fordította: Trencsényi-Waldapfel Imre)

Szerepe a modern pogányságban


Alakja ma már egyre többször jelenik meg mint Lucifer anyja, így alkotva a boszorkányok istenpárját. Más, ősibb felfogás szerint Hermész társa, mivel mint Hekaté Ő is fényhozó.

Gyermekei


Több változat létezik gyermekeiről. Egyes elbeszélések szerint nem volt egy sem, mivel szűzként (is) ismerték. Apollóniosz Rhodiosz szerint a fenevad Szkülla az Ő leánya volt és Phorküsszel nemzette. Diodórosz elmélete a legelterjedtebb, miszerint Hekaté egyetlen leánya a varázslónő Kirké, akit Aiétészel, Kirké bátyjával hozott világra.

Nevei, címei


Mivel Hekaté több terület pártfogója, ezért imádságaikban, illetve rítusaikban más-más névvel illették. Ezek az alábbiak:

Név Jelentése
Hekaté Adonaia az alvilág asszonya
Hekaté Brimo a haragos
Hekaté Deszpoina az úrnő
Hekaté Khthonia az alvilágé
Hekaté Phoszphorosz a fényhozó
Hekaté Szoteira a megmentő
Hekaté Perszeisz Perszész lánya, pusztító
Hekaté Trioditis a keresztút(é)
Hekaté Nyctipolusz az éjszaka bolyongó
Hekaté Atalusz a kegyes/ Ő aki kegyben részesít
  • Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap



Kategóriák: Görög istenek | Holdistenek | Alvilági istenek | Istennők


Dátum: 28.03.2021 12:54:29 CET

Eredet: Wikipedia (Szerzői [Laptörténet])    Lizenz: CC-BY-SA-3.0

Változtatások: Az összes képet és a hozzájuk kapcsolódó legtöbb látványelemet eltávolítottuk. Néhány ikont a FontAwesome-Icons váltotta fel. Néhány sablont eltávolítottak (például „a cikk kibővítéséhez szükséges”) vagy hozzárendelte (mint például „hatjegyek”). A CSS osztályokat vagy eltávolították, vagy harmonizálták.
A Wikipedia-tól olyan linkeket, amelyek nem vezetnek cikkhez vagy kategóriához (mint például a „Redlinks”, „a szerkesztési oldalra mutató linkek”, „a portálok linkjei”), eltávolították. Minden külső linkhez tartozik egy további FontAwesome-Icon. Néhány apró változtatás mellett a médiatartályt, a térképeket, a navigációs dobozokat, a beszélt verziókat és a geomikroformátumokat eltávolítottuk.

Felhívjuk figyelmét: Mivel az adott tartalmat az adott időpontban automatikusan a Wikipedia veszi, a kézi ellenőrzés volt és nem lehetséges. Ezért a nowiki.org nem garantálja a megszerzett tartalom pontosságát és aktualitását. Ha van olyan információ, amely pillanatnyilag hibás, vagy pontatlan a képernyő, akkor nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk: email.
Lásd még: Jogi nyilatkozat & Adatvédelmi irányelvek.