Publius Terentius Afer



Terentius
Élete
Születési név Publius Terentius Afer
Született Kr. e. 185 körül
Karthágó, Ancient Carthage
Elhunyt Kr. e. 159
Lake Stymphalia, Görögország
Nemzetiség afrikai
Szülei nem ismert
nem ismert
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) komédia
Fontosabb művei Andria, Hecyra, Hautontimorumenos, Eunuchus, Phormio, Adelphoe
A Wikimédia Commons tartalmaz Terentius témájú médiaállományokat.

Terentius, teljes nevén Publius Terentius Afer (Karthago, Kr. e. 185 körül – ?, Kr. e. 159) római költő, vígjátékíró.

Tartalomjegyzék

Élete


Kr. e. 185-ben vagy a Kr. előtti 190-es évek elején született, valamelyik afrikai (líbiai vagy numida) törzsből. Rabszolgaként került Rómába, ahol szerencséjének csillaga a műértő és műkedvelő Lucanus senator házába vezette. Tehetsége és szép testalkata miatt Lucanus kiműveltette és később felszabadította.

Az ifjú Terentius irodalmi pályára lépett és a fabula palliata típusú vígjáték művelésére adta magát.[2] Kapcsolatba került a görög kultúra elterjedését pártoló Scipio Africanus Minorral és Laeliusszal, elsajátította a görög műveltséget és finom társalgás nyelvét. Irigyei elterjesztették, hogy ők is társai voltak műveinek megírásában. Terentius erre egyik darabjában azt válaszolta, hogy büszke az ilyen munkatársakra, azután folytatta színműirói tevékenységét. Első vígjátéka, az Andria 166-ban került színre, és összesen hat darabja került előadásra. 160-ban tanulmányútra ment Görögországba, ahol azután meghalt.

Vígjátékainak stílusa


Darabjai (Andria, Eunuchus, Heautontimorumenos, Adelphoe, Hecura, Phormio) mind ránk maradtak. Közülük az első négyet Menandrosz, az utolsó kettőt Apollodórosz után készítette. A Scipiók körében szerzett magasabb műveltsége, viszonyai és helyzete, valamint egyéni hajlamai is magukkal hozták, hogy vígjátékainak iránya alapjában ellentétes Plautuséval.

Terentius a görög mintákhoz sokkal hívebben ragaszkodik, mint Plautus, a görög jelleget (még a címekben és a maga kigondolta személynevekben is) mindenütt megőrzi. A római viszonyokra semmi sem emlékeztet darabjaiban. Nála a comoedia ismét társalgó darab, mint az új attikaiaknál, kerül minden durvább komikumot, bohózatot, drasztikus epizódot. Művészetének súlypontja a jellemek fejlődésében és a cselekmény megfelelő motiválásában rejlik; a cselekmény szálait nem vágja el önkényesen, és az egész egységesen és következetesen épül fel. Dialógusa nyugodt, a lírai elem háttérbe szorul. A Plautus-darabok változatosságát, pergő ritmusát hiába keresnénk nála.

Nyelvhasználatában nem találjuk az utca komikus elferdítéseit, a népies nyelv tőrőlmetszett hajtásait, hanem helyette a görög műveltségű előkelők finom társalgásának hangját, a Scipiók körének elegáns latinságát, a szalon nyelvét, melyről egy Caesar és Cicero is elismeréssel nyilatkozik. (Caesar fél-Menandrosnak nevezte.) Terentius csupa finomság és önmérséklet. Világa teljesen urbánus, alakjai, még a szabadszájú rabszolgák is, jólneveltek és unalmasak, mint gazdáik. A humanisztikus magatartás első latin költője. Tőle származik a híres mondás is: „homo sum, nil humani alienum esse puto”. (Ember vagyok, semmi emberit nem érzek idegennek.)

Darabjainak utóélete


A közönség tetszését azonban nem tudta megnyerni, egyik-másik darabjával bukott is. Halála után még egy ideig színre kerültek vígjátékai, de azután teljesen Plautus nyers, népies komikuma jutott diadalra. Terentius jó időre letűnt a színpadról.

Nyelve azonban megszerezte a következő századok műveltjeinek tetszését. Foglalkoztak vele irodalomtörténetírók, életírók, régiségkutatók, és e kutatások Varróban találtak összefoglalóra és betetőzőre; munkásságából erednek azok a feljegyzések is, melyek Terentius darabjainak külső történetét adják.

Kedvvel olvasták Terentiust a középkorban, az iskolákban előadták - elterjedtségét jelzi, hogy Hrotsvitha apácanő kifejezetten Terentius hatásának ellensúlyozására írt keresztény témájú darabokat írni. Még az újkorban is a vígjáték tanítómesterének tekintették művészi sajátságai miatt (Lessing: Hamburgi dramaturgia).

Ránk maradt vígjátékai


Magyar kiadásban


Jegyzetek


  1. Comedies of Terence : Digital Bodleian , iiif.bodleian.ox.ac.uk
  2. „A fabula palliata, a régi rómaiaknál olyan vígjáték, melynél a történet és a jelmez görög volt; ellentéte fabula togata, mely római öltözetben (tóga) adatott elő.” Bokor József (szerk.). Fabula , A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 

Források


Egyéb irodalom


  • Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap



Kategóriák: Ókori római költők | I. e. 159-ben elhunyt személyek | Az i. e. 180-as években született személyek


Dátum: 31.03.2021 02:46:03 CEST

Eredet: Wikipedia (Szerzői [Laptörténet])    Lizenz: CC-BY-SA-3.0

Változtatások: Az összes képet és a hozzájuk kapcsolódó legtöbb látványelemet eltávolítottuk. Néhány ikont a FontAwesome-Icons váltotta fel. Néhány sablont eltávolítottak (például „a cikk kibővítéséhez szükséges”) vagy hozzárendelte (mint például „hatjegyek”). A CSS osztályokat vagy eltávolították, vagy harmonizálták.
A Wikipedia-tól olyan linkeket, amelyek nem vezetnek cikkhez vagy kategóriához (mint például a „Redlinks”, „a szerkesztési oldalra mutató linkek”, „a portálok linkjei”), eltávolították. Minden külső linkhez tartozik egy további FontAwesome-Icon. Néhány apró változtatás mellett a médiatartályt, a térképeket, a navigációs dobozokat, a beszélt verziókat és a geomikroformátumokat eltávolítottuk.

Felhívjuk figyelmét: Mivel az adott tartalmat az adott időpontban automatikusan a Wikipedia veszi, a kézi ellenőrzés volt és nem lehetséges. Ezért a nowiki.org nem garantálja a megszerzett tartalom pontosságát és aktualitását. Ha van olyan információ, amely pillanatnyilag hibás, vagy pontatlan a képernyő, akkor nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk: email.
Lásd még: Jogi nyilatkozat & Adatvédelmi irányelvek.